A kutyaiskolában, még a Pestlőrinci Kutyakiképző iskolán, egy remek csoportom volt. Kezdő csoport, de lelkes kis társaság, jól haladtunk. Természetesen volt  rottweiler is, hiszen mindig hívtuk, biztattuk  az eladott kutyáink gazdáit, jöjjenek, tanuljanak, mert az kell, az fontos és csak hasznukra válik. Jöttek is.

Hajnalka és Artúr remek páros volt, mert Hajni tanulni akart és szorgalmas is volt, nagyon jó érzéke volt a kutyához. Első kutyás, teljesen kezdő gazdi , de ez mit sem számított, hamar beilleszkedett és járt rendszeresen. Amikor jó a csoport, lelkesek és rendszeresen járnak, nagyon jól lehet haladni így hamar színesíthettük a kiképzési napokat , nem csak a pórázkezeléssel, meg alap dolgokkal töltöttük az időt.

Kitaláltam egyik vasárnap reggel, hogy nézzük meg a kutyák szimatoló képességét , beszéljünk a nyomkövetésről.  6-7  voltunk, hűvös , de kellemes reggel volt, az iskola mellett meg egy erdős rész, puha talajjal, pici tisztással.  Megbeszéltük az alapokat.

Miért szimatol a kutya, hogyan használja az orrát, mi a célja  pl. a vizsgaszintű nyomkövetésnek. Régen milyen vizsgakövetelmények voltak stb. stb.

Ilyenkor mindig előjön az a kérdés, hogy ha elhagyok ezt vagy azt, megtalálja a kutya? Vagy ha más elhagy valamit, vajon az enyém megtalálná?

Akkor megbeszéljük, hogy a kutya nem gondolatolvasó és azt is tanulnia kell, hogy egy ismerős szagnyomot jelezzen, kövessen kitartóan. Régen a vizsgaszabályzatokban volt olyan gyakorlat, hogy tárgyválasztás.  A kutyának a lerakott tárgyakból ki kellett választani a "saját" tárgyat és azt egyértelműen jelezni.

Jött is az ötlet, csináljunk tárgyválasztást! Nézzük meg a kutyákat  milyen képességekkel rendelkeznek.  Vajon felismerik a gazdi  tárgyát és kiválasztják a sok lerakott tárgy közül?

Mindenki kikötötte a kutyát.

Felálltak a gazdik egysoros vonalba. Megbeszéltük hova kell letenni a tárgyat ( sapka, kesztyű, sál vagy tárca)  kinek mi volt .

Hajnalkánál egyik sem volt, így kimaradt volna . Lesz - ami lesz oda adtam a  fél pár kesztyűmet, tegye zsebre, tartsa magánál egy kicsit ( tíz perc) aztán meglátjuk Artúr mit csinál. Mindkettőnk szagát jól ismerte, de talán a kesztyű átveszi hajnalka szagát annyira , hogy kiválassza a kapott feladat szerint. Legfeljebb nem sikerül a próba, na bumm. 

Az éppen sorra kerülő gazdi,  pórázon vezette a kutyát  a kiindulási pontra , megszimatoltatta a tenyerét, lassan odasétált a tárgyakhoz,  hagyta , hogy a kutya szimatoljon. Nem szólt, nem beszélt, csak vártuk mit tesz a kutya. Volt amelyik mindegyik tárgyat végigszimatolta és visszafordulva megállt a saját tárgy fölött, , volt amelyik szinte figyelmen kívül hagyta az összes tárgyat, azonnal a sajáthoz ment  és egyértelmű volt a testjeleiből, hogy a kiválasztott saját tárgy jobban érdekli a többinél. Olyan kutya nem volt amelyik érdektelenül elsétált volna !  Egyértelműen jelezte minden kutya,  hogy az ismerős szag fontos neki, köti a gazdihoz!

Artúr és Hajnalka volt az utolsó. Artúr már tűkön ült :) Ezerrel indult, ki is csúszott a póráz Hajnalka kezéből.

Jaj, most mi lesz?! Semmi ! Állj meg, hagyd a kutyát, nézzük mit csinál!

Artúr odament a tárgyakhoz, azonnal felvette a fél pár kesztyűmet, visszaindult felénk, Hajni hívta is közben. Jött , egy pillanatra megállt előttünk, mert egymás mellett álltunk , ránézett a Hajnira, egy villanás , egy lépés felém ,  aztán boldogan nekem adta át a kesztyűt!!!!  Fogheggyel fogta  lengette egy kicsit, hogy vegyem el.  Félreérthetetlen volt, hogy nekem akarta átadni, nem véletlenül alakult így.  Egy szemernyi kétségünk se volt afelől, hogy a kutya önállóan döntött így, tudta, hogy az a kesztyű az enyém!