A kutyagazdák körében, gyakran hallani hogy “az én kutyám domináns”, vagy “az én kutyám inkább alárendelt típus”. Több kutyakiképző is hangoztat dominanciával kapcsolatos különböző nézeteket.

Egyesek szerint a gazdának kell az alfa szerepet betölteni a “falkában”, mások szerint épphogy kerülendő a dominanciára való törekvés, vagy nem is létezik ilyesmi, és a kutya-ember kapcsolatnak pusztán pozitív megerősítésre szabad épülnie. De akkor kinek is van igaza?

 Máris ki kell ábrándítani azokat, akik egy frappáns, rövid választ remélnek. Az viszont megállapítható, hogy a fenti nézetek egyike sem fedi a valóságot. A kutyák dominanciájával kapcsolatban gyakran előkerül a farkassal mint a kutya legközelebbi vadon élő rokonával való összehasonlítás. A legfrissebb kutatási eredmények alapján tudjuk, hogy – az eddigi uralkodó nézetekkel ellentétben – a vadon élő farkasok jellemzően családokban élnek. E családok egy párból és 1-3 éves utódaikból állnak. Ahogy az utódok ivaréretté válnak, elhagyják a családot, így csak a szaporodó pár tekinthető a családi falka állandó tagjának. A fogságban tartott farkasoknak ilyenfajta elvándorlásra nincs lehetőségük, sőt gyakran nem rokon egyedeket is összezárnak, amelyek így kénytelenek valamiféle falkába rendeződni. Ebben az esetben alakulnak ki azok a farkas falkák, amelyeknél megfigyelhető az egyedek közti éles, alá-fölé rendeltségben megnyilvánuló viszony (alfa, béta, omega egyed), és a hierarchiát alakító/fenntartó gyakori agresszió. A természetes környezetben élő családi falkákban viszont a dominancia agresszív kifejezése ritkán nyilánul meg, a szülők vezető szerepét az utódok nemigen kérdőjelezik meg. A kölyöknevelési időszak kivételével a szülők közül a nőstény viselkedik alárendeltként. Ugyanakkor abban az esetben, amikor több család verődik össze egy nagyobb falkát alkotva, már komplexebb módon alakul a hierarchia a felnőtt egyedek és a növendékek között is.

Felmerül a kérdés, hogy a nem szorosan emberi gazdához tartozó kutyák (pária kutyák) milyen szociális csoportban élnek: falkában, családban vagy netán szerkezet nélküli csoportban. Ilyen ebekkel találkozhatunk például Indiában, Afrikában, amint a házak mellett, utcákon portyáznak, esznek amit találnak, emberektől gondoskodást csak alkalomszerűen kapnak. Ezen a téren nem túl sok megfigyelésre támaszkodhatunk, úgy tűnik, ezek a kutyák nem alkotnak a farkasokéhoz hasonló szociális felépítésű falkát; gyakori a nem rokon egyedekből álló laza csoport, nem jellemző a közös utódgondozás és a kooperatív vadászat. Leginkább azt mondhatjuk, hogy a modern kutyáknak az emberi család szociális rendszerébe, hierarchiájába kell beilleszkednie.

A gazdák körében gyakran fölmerül a kérdés, hogy szabad-e, kell-e a kutyától nevelési célzattal elvenni az élelmét. A farkas falkák esetében, ha a zsákmány nagy, akkor a család összes tagja egyszerre eszik, ha a zsákmány kisebb, akkor először az alfa pár eszik belőle. Fontos tudnunk, hogy a farkasok esetében létezik egy bizonyos “tulajdonosi terület”, melyen belül az egyedek a hierarchiában betöltött szerepüktől függetlenül minden fajtárstól megvédik táplálékukat. Ne felejtsük el azonban, hogy a kutya és a farkas ma már – elsősorban épp viselkedési különbségeik miatt – két külön faj, így a kutya viselkedésében számtalan olyan szelekciós hatás is érvényesül, amely a háziasítás és a fajták kialakítása során jött létre.

A dominancia teória elvetése vagy elfogadása mai napig a kutyakiképzőket leginkább megosztó kérdések egyike. Ezen a ponton a kutyakiképzés visszahat a tudományra, mert olyan problémákat vet fel, melyek tudományos módszerekkel is vizsgálhatók. Fontos azonban megjegyezni, hogy az állatjóléti megfontolásoknak napjainkban egyre nagyobb befolyása van a tudományra. Gyakran ezek a szakemberek kívánják meghatározni, hogy milyen vizsgálatokat szabad vagy illik elvégezni. A dominancia szerepét feszegető, illetve a pozitív megerősítés új keletű “egyeduralmát” megkérdőjelező kutatások egyre kevésbé számítanak szívesen látottnak a tudományos fórumokon. A néha túlzónak tűnő, állatjóléti megfontolások sokszor tudományos szempontból megalapozatlan kutyakiképzési gyakorlathoz vezethetnek. Biológiai szemszögből nézve például a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési módszer a tanuláselméleti keretrendszernek csak egy önkényesen kiragadott eleme, amely nem lehet alkalmas az összes helyzetben hatékony tanulás elősegítésére.

Egyáltalán feltétlenül szükség van-e tudományosan megalapozott elméleti háttérre a kutyák képzéséhez? A dominancia-elmélet látszólag egységes keretet nyújt a kutya viselkedési problémáinak megértéséhez és korrigálásához, ám számos olyan elgondolást tartalmaz, amely ellentmond a tudomány jelenlegi állásának. Ennek ellenére alkalmazható-e? Hiszen sokszor beválik és nincs jobb, egységes és koherens, széles körben elterjedt metodika. Tény, hogy a tudománynak szüksége van egy elméleti keretre, amiben megfogalmazhatja a kérdéseit és értelmezheti megfigyeléseit. A kiképzőknek viszont, szükséges-e egy olyan egységes elméleti keret, amely mindent megmagyaráz? Ha igen, akkor ennek a keretnek egy gyakorlatias és egyszerű rendszernek kell lennie, hogy a gazdáknak könnyen átadható legyen, így a tudományos és a gyakorlati munka alapját képző elméleti háttér különbözni fog.

http://www.ng.hu/Tudomany/2012/05/dominancia_vagy_alarendeltseg_