Amivel a legtöbb kezdő kutyás a kutyaiskolákon találkozhat.

Nagyon fontos, hogy aki a póráz végén a kutyát fogja, az stabilan álljon egy helyben, póráz távolságra engedje ki a kutyát. A gazdi szerepe kezdetben csak a biztatás, a lehetőség megadása a fogásra.

A segéd dolgozik a kutyával, ő irányítja az eseményeket. A segéd biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy a ki-ki támadó, de kezdő-nem kar biztos kutya, ne érje el a segédet és ne haraphassa meg, ezért a gazdi nem lépked előre a kutyával, nem tolja rá a segédre ! Amikor a kutya stabilan fog, feszesen tartja a pórázt, ezzel ” rá erősít” a fogásra.  A segédnek úgy kell dolgoznia, hogy a póráz távolságon belül maradva, jobbra, vagy balra is el tudja vezetni a kutyát, ha az fogja a zsákmányt. (Hecc bőr, hurka, párna, ék)

Az egész lényege, a zsákmány megszerzéséért tartó küzdelem, játékos imitált „harc”.

Ha a kutya jól és erősen fogja a rongyot, akkor váltunk hurkára vagy harapó párnára, majd ékre-ezt mindig a kutya fogáserőssége, fizikai képessége határozza meg.

A magabiztos, az őrző-védő munkához jó ösztönkészlettel rendelkező kutyának a fogása erős, stabil. Korának megfelelő terhelésre (fenyegetésre) sem bizonytalanodik el, ezért hamar hurkát vagy harapó párnát foghat, amennyiben olyan a felépítése, hogy erős a fangja, szája, fogváltás után van, jól beágyazott maradandó fogakkal. Így nem okoz negatív élményt neki, hogy teli szájjal valamit fogni kell. Hat hónapos kor fölött van ez a kor, de ekkor még csak alapozás van, komolyabb munkára egy éves kor felett kerülhet sor.

Olyan kutya a kívánatos, aki örömmel vesz részt a harcban, nem zavarja az emberrel való küzdelem, jelleménél fogva ő egy magabiztos, bátor, tettre kész kutya. Akarja birtokolni a zsákmányt, ezért (a zsákmányért) küzdeni is képes.

A húzom-vonom játék, a harc imitálása. Rövid küzdelem után, mielőtt a fiatal kutya feladná, elfáradna, odaadjuk neki a zsákmányt, az övé lehet, ezzel erősítjük az önbizalmát. A sportképzés, vizsgára való felkészítés nem szól az ember elleni éles támadásról, ellenséges magatartásról a „csibész” felé. A segéd, már nem „csibész,” hanem segítő ember, figuráns. Biztonságos védőfelszerelésben dolgozik. 

Van olyan kutya, aki kevésbé magabiztos, többnyire kerülő magatartást mutat. Nem akar harcolni a zsákmányért sem. Az ember, fenyegető mozdulatára ijedséget, hátrálást mutat. Zsákmányolni se akar kezdetben, vagy fogása gyenge, „fokhegyes”, a pici fenyegetésre is azonnal ereszt. Kitartó munkával, fejlesztéssel őket is fel lehet hozni egy bizonyos szintre, de csak fokozatosan, óvatosan terhelve, ezért velük a haladás lassú. Sokáig csak hurkát kap, hosszú madzagon, hogy messze kerülve az embertől merje birtokolni a zsákmányt, fogása stabillá váljon, teli és erős legyen.

A kutyák akár magasabb vizsgaszintik is eljuthanak, mert a tanítás, a kiképzés technikája ma már ezt lehetővé teszi. 

Tenyésztés szempontjából ez káros, hosszútávon visszaüt, mert a tanított dolgok nem, csak az ösztönös dolgok öröklődnek.