Régi trükk, amikor a kutyát váratlanul és messziről kell büntetni, hogy hozzávágunk valamit,ami hangos, csattan, azaz kellemetlen, negatív inger a kutyának. Nem kell agyondobni a kutyát, elég, ha mellette csattan az a „valami”. Ügyeseknek egy csúzli is elég, amibe pici kavicsot téve, sej-, hajon lövik a kutyát, a jól időzített pillanatban! Vannak kutyák, akik remekül kiismerik a gazdit, hogy annak a szava messziről hatástalan, mert csak beszél, de valójában nem történik semmi. Legalábbis kutya ésszel semmi, hiszen a kutya nem a dorgáló szavaktól lesz „szót fogadó eb” Súlytalan és hatástalan, ha a tiltáshoz nem kapcsolódik valami fizikai (esetenként fájdalmas) figyelmeztetés. Valami olyan,  ami valóban nyomot hagy a kutyában. Mély tónusú, csattanó hang, az, amihez a kutya negatív érzéseket társít. Mondhatnánk, hogy ez ösztönös, de valójában tanult viselkedés, amit az alomban megtanul viszonylag korán. Az anyja morgása, figyelmeztető pofafogása, vagy a hirtelen adott „pofont”helyettesítő harapása az, ami megtanítja erre. Ezt a büntetést kell nekünk alkalmaznunk, a bűn elkövetésekor, azonnal, késlekedés nélkül!  Gyorsan, hatékonyan ott és akkor, amikor a kutya tilos dolgot művel! Se előtte, se utána nem érdemes büntetni, mert hatástalan, a kutya nem érti, miért dühöngünk, vagy hadonászunk mérgesen, esetleg litániákat felsorolva.

Ami messziről „üt” = csúzli pici kő, dobólánc, palack néhány kővel megpakolva, a lábunk, amivel fenékbe billentjük hirtelen… de egy mély hangú nagyon hangos duda is a meglepetés erejével hathat.

Ami fontos, hogy a büntetés után, mindig föl kell oldani a kutyát, hogy ne maradjon benne frusztrációként az esemény. Nyilván a feloldás, nem bocsánatkérés a kutya felé, sokkal inkább egy megnyugvási készség gyakorlása a részünkről, az esemény lezárása.